Díjátadón jártunk - köszönjük!

Az Év Internetes Kereskedője Díj egy kis anyavállalalat számára elég elérhetetlennek tűnik, valljuk be. Többszáz webáruház nevezett, komoly szakemberekkel dolgozó cégek, nagy nevek, akikkel mi hogyan vehetjük fel a versenyt? Mégis egy kósza gondolatnál fogva beneveztünk, hisz annyit dolgozunk rajta, és még mindig oly nagy lelkesedéssel csináljuk, hátha átjön ez valahol és kompenzálja hiányosságainkat.

Mert hát vannak, technikai téren meg főleg, lenne mit csinálni, fejleszteni a mamamibolton is. De talán pont ezért jó egy ilyen verseny, hogy motivációt ad, újabb lendületet a nagyok előadásai, hogy ők hogyan kezdték, hogyan hibáztak, hogy lépkednek ők is lépésről lépésre.
A Háda webshopjának képviselője például pont arról a nagy nehézségükről beszélt, hogyan törték fel idén a rendszerüket egy hibásan megválasztott belépési jelszó miatt. Tehát jó volt látni, hogy a nagyok is küzdenek sokszor, nem csak mi :).

Bejutni az első 11-be már nagy élmény volt, mi ennek is nagyon örültünk. A díjátadón pedig együtt izgultunk, minden kimondott névnél. Aztán a 8. helyezettnél a Mamamibolt nevét mondták, s mi hangos üvöltéssel örültünk a helyezésnek (persze kicsit furcsán néztek ránk, no de nem tudhatják mit jelent ez is nekünk :)).

Vittük a gyerekeket is, asztalunknál annyi volt a gyerek, mint a felnőtt, nem bírtuk kihagyni őket ebből a kalandból. Élvezték is eszméletlenül!
Természetesen most is jutott egy hordozós korú a sorba, így hátamon aludva pihente végig a díjátadó utáni gálavacsorát.

Meg szeretnénk köszönni Nektek kedves Vásárlóink, Barátaink, hogy velünk vagytok, segítitek munkánkat, drukkoltok Nekünk és bizalmat szavaztok áruházunknak!

Meg szeretném köszönni a Mamamibolt csapatának a nap, mint nap teljesített munkát, fáradozást a vevőink érdekében.

Képzeljétek nagy meglepetéssel lepett meg a csapat mert aznap volt a szülinapom is! Kata, a csapat motorja, kreatív igazgatója, technika tanára, lelkesítő alapköve (és még sorolhatnám) egy kisfilmet hozott össze mindazoktól akiknek közelebbi kapcsolata van a mamamibolt működésével, s ezzel meglepve engem (mariann) ott a termálfürdő közepén. Óriási meglepetés volt, és gyönyörű. Köszönöm Nektek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése