Díjátadón jártunk - köszönjük!

Az Év Internetes Kereskedője Díj egy kis anyavállalalat számára elég elérhetetlennek tűnik, valljuk be. Többszáz webáruház nevezett, komoly szakemberekkel dolgozó cégek, nagy nevek, akikkel mi hogyan vehetjük fel a versenyt? Mégis egy kósza gondolatnál fogva beneveztünk, hisz annyit dolgozunk rajta, és még mindig oly nagy lelkesedéssel csináljuk, hátha átjön ez valahol és kompenzálja hiányosságainkat.

Mert hát vannak, technikai téren meg főleg, lenne mit csinálni, fejleszteni a mamamibolton is. De talán pont ezért jó egy ilyen verseny, hogy motivációt ad, újabb lendületet a nagyok előadásai, hogy ők hogyan kezdték, hogyan hibáztak, hogy lépkednek ők is lépésről lépésre.
A Háda webshopjának képviselője például pont arról a nagy nehézségükről beszélt, hogyan törték fel idén a rendszerüket egy hibásan megválasztott belépési jelszó miatt. Tehát jó volt látni, hogy a nagyok is küzdenek sokszor, nem csak mi :).

Bejutni az első 11-be már nagy élmény volt, mi ennek is nagyon örültünk. A díjátadón pedig együtt izgultunk, minden kimondott névnél. Aztán a 8. helyezettnél a Mamamibolt nevét mondták, s mi hangos üvöltéssel örültünk a helyezésnek (persze kicsit furcsán néztek ránk, no de nem tudhatják mit jelent ez is nekünk :)).

Vittük a gyerekeket is, asztalunknál annyi volt a gyerek, mint a felnőtt, nem bírtuk kihagyni őket ebből a kalandból. Élvezték is eszméletlenül!
Természetesen most is jutott egy hordozós korú a sorba, így hátamon aludva pihente végig a díjátadó utáni gálavacsorát.

Meg szeretnénk köszönni Nektek kedves Vásárlóink, Barátaink, hogy velünk vagytok, segítitek munkánkat, drukkoltok Nekünk és bizalmat szavaztok áruházunknak!

Meg szeretném köszönni a Mamamibolt csapatának a nap, mint nap teljesített munkát, fáradozást a vevőink érdekében.

Képzeljétek nagy meglepetéssel lepett meg a csapat mert aznap volt a szülinapom is! Kata, a csapat motorja, kreatív igazgatója, technika tanára, lelkesítő alapköve (és még sorolhatnám) egy kisfilmet hozott össze mindazoktól akiknek közelebbi kapcsolata van a mamamibolt működésével, s ezzel meglepve engem (mariann) ott a termálfürdő közepén. Óriási meglepetés volt, és gyönyörű. Köszönöm Nektek!

Természetes szúnyogriasztó - növényekkel


http://mamamibolt.hu/search?controller=search&orderby=position&orderway=desc&search_query=kullancs&submit_search=

Végre a napok ismét hosszúak, meleg van, strandolhatunk, nyaralhatunk, nyitott ablaknál alhatunk! Egyedül ezek a fránya szúnyogok bírják megzavarni nyugalmunkat, főleg ha a gyerekeket csípik össze és dagadnak óriásira a kis finom puha bőrükön.
Magunk részértől nem nagyon szeretjük a vegyszeres riasztókat, így összegyűjtöttük, hogyan tudod távol tartani a szúnyogokat, kullancsokat - természetes módon!

Citronella

A citronella (Cymbopogon nardus) kicsit a póréhagymához hasonlít. Sokan összekeverik a citromfűvel, mivel a citronella angol neve lemongrass.  Leveleinek erős citromillata miatt nagyon gyakran használják az ázsiai konyhákban is. Gyakran találkozhatsz vele összetevőként a különböző szúnyogriasztókon. Egyszerűen termeszthető is, nagyon magasra meg tud nőni! Teheted cserépbe is és szabadföldbe is. Nagyszerű módja a szúnyogok távol tartásának.



Citromfű

Másik hasznos szúnyogriasztó növény a citromfű. A menták családjába tartozik, nagyon könnyen termeszthető Magyarországon, bírja a rosszabb talajt is, árnyékos helyeket is. Gyorsan nő, szinte már aggresszíven, így talán érdemes cserépbe ültetni. Mellesleg megszárítva isteni teát főzhetsz belőle!


Büdöske

Ez a közismert virág igen jó választás a moszkitók elriasztására is.  Évelő növény, próbáld körülültetni vele a házat, vagy tedd az ablakok alá, hátha nem akarnak átmenni rajta a szúnyogok!
Igénytelen virág, mégis szép és hasznos is!


Bazsalikom

Ezt szeretni fogják a főzőcskéző háziasszonyok, hiszen így dupla haszon az ablakban bazsalikomot termelni! Isteni az illata, de a szúnyogok nem szeretik. Hál'istennek :) Mi nagyon.
Számos fajtája létezik, érdemes kísérletezni. Egyesek szerint a fahéjas illatú a legjobb szúnyogriasztás szempontjából.


Levendula

Azt valószínűleg mindenki tudja a levenduláról, hogy nyugtató hatású, szép virágú, kellemes illatú növény. De azt tudtad, hogy remek szúnyogriasztó is? Egy napos ablakban, vagy kint a kertben is termeszthető, illóolaja is kiváló riasztó! Levendulás balzsamot is kenhetsz a bőrödre, hogy távol tartsd a szemteleneket.


Borsmenta

A legtöbb bogár nem bírja a borsmenta aromáját, így érdemes a ház körül ültetni többfelé. Ha pedig már megcsíptek, a levelét szétmorzsolva és bekenve vele a csípést, enyhíti a viszketést. Bónuszként isteni tea, limonádé és egyéb finomságok is készíthetők belőle.



Fokhagyma

Sajnos a fokhagyma fogyasztása nem tartja távol a moszkitókat, azonban ha ültetsz a kertedbe, az igen! Érdemes a növények közé is ültetni néhány tövet!



Rozmaring

A rozmaring az egyik kedvencem, nem csak gyönyörű, de illatos is. Gyakran használják bárányos ételekhez és halakhoz is. Mindenképp ültess a virágaid közé, vagy tegyél az ablakodba néhány tövet. Odacsábítja a pillangókat de távol tartja a kellemetlen bogarakat. 




Geránium

Ez a csodaszép virágú növény szintén jó választás a szúnyogok ellen. Akár függő cserepekben is jól megvan, a lelógó szárakon nyíló virágok gyönyörűek és jó szúnyogriasztók!




Ahogy látjátok számos növény van, ami segít távoltartani a szúnyogokat, bogarakat. Ha nincs módod ilyen növények tartására, termesztésére, jó választás az illóolajokból készült szúnyogriasztó, kullancsriasztó, természetesen csakis tiszta olajokból!
Naturamia aromakeverékek jó választás:

Kullancs off olaj (kiszedéshez)

A megelőzéshez:
No Bugs Babylegs lábszárvédő, karvédő
BugsLock kullancsriasztó karkötő


Díjátadóra készülünk, ugye drukkoltok a Mamamiboltnak?

Az esélytelenek nyugalmával indultunk az Év Internetes Kereskedője Díjért, mert hát kaptunk egy levelet, amelyben az állt, nevezzünk. Hát jó nevezünk :)
Az első kör Titeket szólított meg kedves Vásárlóink, Barátaink, szavazással bejutottunk az első 21 közé. Köszönjük, de tényleg! Több, mint 400 nevező volt, így mindenképpen már ez is nagy elismerés volt számunkra, hiszen a vásárlók véleménye a legfontosabb számunkra.

Mivel a mamamibolt egy totális anyavállalat, abból nőtt ki, hogy mit is szerettünk a gyermekeinknek mi magunk, saját tapasztalatok alapján rakjuk össze a mai napig a termékpalettánkat, szinte hihetetlen hogy eljutottunk idáig. És ami még hihetetlenebb, hogy egy olyan dologra épül, amiben még a mai napig oly sokan nem hisznek, bár mi 10 éve dolgozunk rajta hogy ez ne így legyen, méghozzá a modern textilpelenkákra.
Onnan indult minden, hogy imádtam ráadni a gyermekemre (aki ma már 10 éves) és egyszerűen jó érzést hozott, nagyon korán szobatiszta lett és nem éreztem munkának sem igazán. És jól emlékszem a pillanat(ok)ra, amikor a legnagyobb babaáruház lánc polcain sose találtam papírbetétet, hiába ígérték hogy rendelik, egyszer megelégeltem és azt mondtam, hogy jó akkor majd én :). És mi lett belőle? Ma ennek a láncnak is beszállítunk, bár azóta sem lettek sokkal lelkesebben mosipelus terén...

Visszatérve a Díjra, a kiválasztott 21 webáruházat tesztek alapján vizsgálta a Szek.org és juttatta tovább a 11 legjobbat. Ide is bekerültünk, ami pedig azért volt szinte hihetetlen, mert mi nap mint nap azt látjuk (belülről ugye más), hogy mi mindent kellene még fejlesztenünk, milyen lehetőségeink lennének még akár technikailag, akár marketingben, tájékoztatásban, környezettudatosságra nevelésben, és kapacitásunk kevés a felére is annak, amennyi mindent kiötölünk, hogy jó lenne. Na és a technika.... Olyan sok lenne itt is még a fejlesztenivaló, de lassan kezdem úgy érezni magam, mint anno a szüleim, mikor engem kértem a tv programozására mert ők már ehhez nem értenek :).
Minden áldott nap tanulunk, új dolgokat, hol html, hol modulok, hol SEO, hol olyanokat amiknek a nevét ki se tudom mondani.
Tanulunk, fejlődünk, mégis lassúnak érezzük a magunk Mami tempóját. Sok gyerek, sok ötlet, óriási lelkesedés és kitartó hit abban amit csinálunk, úgy látszik mégis meghozza gyümölcsét.

Pedig néha látnotok kéne, hogyan dolgozunk: mindig a legjobb gondolatfonál közben lesz tele a pelus, esik el a bicajjal a nagyobb, vagy csak éppen éhes. Mindig a legfontosabb telefon közben akarja elmesélni, amit előtte hiába kérdeztem, mindig amikor mondjuk előadásunk van, akkorra esik a ballagás, és még sorolhatnám.

Mindig tervezzük hogy készítünk egy fényképet amin mindenki aki dolgozik a mamamibolt táján gyerekeivel együtt rajta van.... hát elég nagy kihívás mindenkit összevarázsolni egy képre. De rajta vagyunk!

Most a készülődés is vicces, mit vegyünk fel, gyerekeket visszük de a Gálára nem jöhetnek be, hogy legyen? Apa bevetésen, ok pipa, de akkor is nincs egy göncöm se... És akkor Katáéknál legbetegedett a nagyobb, nem tudnak jönni :( Neem nélüle nem jó, hisz motorja ő az egésznek, lelke ha úgy tetszik, neki ott kellene lennie! De mégis menni kell, hiszen ez nagy megtiszteltetés. Újratervezés. Mindig, mindig újratervezünk az épp adódó helyzetnek megfelelően.
De itt is megköszönném Katának mindazt a szívet-lelket beletevő hozzáállást, amilyen nincs is talán. Azt hiszem róla írnom kell egyszer egy külön posztot. Megérdemli :)

Drukkoljatok Nekünk szerdán este, akkor derül ki a végeredmény!!!
És ha nem mi nyerünk, ez már nekünk akkor is egy óriási elismerés!
KÖSZÖNJÜK!


10 utazási tip várandós és szoptatós anyáknak


Utolsó nyaralás, mielőtt megszületne a kisbabátok? Vagy első nyaralás a babával?
Várandósan, vagy kisbabával kalandos lehet az utazás, tehát érdemes felkészülni, amennyire csak lehet. Az előkészület némi figyelmet igényel, azonban megspórolhat nekünk sok kellemetlenséget, és simábbá teheti az utazásunkat.

5 tipp, ha várandósan indulsz útnak


 
• A repülőtársaságoknál általában limitálva van, hanyadik hétig lehet utazni várandósan. Ugyanez érvényes az utazási biztosítások esetében is, nem fedezik a költségeket egy bizonyos várandóssági hét után. Érdeklődj a biztosítódnál, illetve a repülőtársaságnál, mielőtt lefoglalod az utazást.

• Várandósan könnyebben dagadnak a lábak, mindenképpen vigyél kényelmes zoknikat, vagy kompressziós harisnyát ha szükséges.

• Széles karimájú kalap és napfényvédő krém, otthon ne feledd őket!


• A folyamatosan változó testünkre inkább puha, kényelmes ruhákat érdemes a kofferbe pakolni.

• Kényelmes cipő az alap, akár tengerpart, akár nagyváros a célod.


5 utazási tipp, ha szoptatsz

• Légy felkészülve, hogy akárhol és akármikor tudj szoptatni. Lehetőleg szoptatós ruházatot készíts oda, hogy anélkül tudj szoptatni, hogy kényelmetlenül éreznéd magad. Ehhez mi a Boobdesign szuper szopis cuccait ajánljuk.

http://mamamibolt.hu/19_boob


• Vigyél orrsprayt a kicsinek, ha esetleg a nyomáskülönbséget kell kiegyenlíteni a füleiben. A legjobb trükk, ha felszálláskor és landoláskor is szopizik a baba.

• Ha egyedül utazol a babával, egy jó hordozóeszköz életet ment. Ha ketten vagytok, akkor is :). Így marad két szabad kezed a csomagoknak, papíroknak, stb.

http://mamamibolt.hu/7-babahordozas

• Légy felkészülve, ha a baba bukik, nyálzik, ha elvész a csomag, és a késésekre is.

http://mamamibolt.hu/search?controller=search&orderby=position&orderway=desc&search_query=ny%C3%A1lkend%C5%91&submit_search=

  •  Tegyél extra ruhákat magadnak és a babának a kézi poggyászba és legyen elegendő pelus és popsitörlő nálad. Pelenkázó alátét (szép újak jöttek a Pop-in mintáival) hogy bárhol tudj pelenkázni. 


http://mamamibolt.hu/kiegeszitok-moshato-pelenka/5532-pop-in-pelenkazo-alatet-change-go-squirrel

  • +1 A melltartóbetétek növelik annak az esélyét, hogy foltmentes legyen a ruhánk az út során.